6000 Kecskemét, Reptéri út 2/a.

ALIER utánfutó

tel.: 30 618 9462

flash_helyetesítő_kép

autómotor marinizálás

hajómotor

Vállaljuk kül- és belmotorok javítását, autómotorok marinizálását, valamint a hajólevélre történő bejegyzéshez komformitási, megfelelőségi és CE nyilatkozatok, műbizonylatok kiadását.


Mi is az a marinizálás és mire való?

A marinizálás közúti használatra készült autómotorok átalakítását jelenti, lehetővé téve ezzel a hajótestbe való beépítést. Magyarországon egy kedvtelési célú hajó luxuscikknek számít és az árak ennek megfelelően rendkívül magasak, melynek jelentős részét a motor teszi ki. Ráadásul az egyszeri beszerzési költség kifizetésével még nincs vége a költekezésnek, hiszen a hajót tankolni kell. Ez a vételárhoz képest ugyan kis költség, ám folyamatosan jelentkező kiadás. Ezen tud segíteni az autómotor marinizálás azzal, hogy az előzőekben szereplő költségeket jelentős mértékben csökkenti.

marinizálás

Egy marinizált motor beszerzése lényegesen olcsóbb, mint a gyári hajómotorok. Ráadásul arra alkalmas dízel motorokat is lehet marinizálni, aminek köszönhetően ugyanakkora teljesítményhez sokkal kissebb fogyasztás társul. Ez a két jelentős költségcsökkentő tényező biztosítja az autómotor marinizálás létjogosultságát. A nyugat-európai országokban régóta folytatott gyakorlat a marinizálás, olyannyira, hogy teljesen kiépült iparág foglalkozik az ehhez szükséges alkatrészek gyártásával. Nálunk a közelmúltban kezdett ismertté válni ez a lehetőség, nem utolsó sorban az engedélyeztetési procedúra nehézkessége miatt. Az ALIER utánfutó rendelkezik a marinizáláshoz szükséges szakmai tudással és gyakorlattal, valamint a gyors és gördülékeny engedélyeztetéshez szükséges összes jogosítvánnyal.

hírek, akciók

Költségcsökkentő lehetőségek utánfutó vásárlásakor.

tovább...

Gyakorlati tanácsok kezdő hajósoknak a hajószállító utánfutó használatához.

tovább...



Utánfutóinkról további képeket erre a szövegre kattintva érhet el.